Afganisztán egyike a Föld legveszélyesebb országainak, ahova gyerek születhet. Magyarország pedig az egyik legrosszabb helye Európának, ahol afgán gyerek védelmet remélhet.

Afgán menekült gyerekek Kabulban

A hazai sajtó jó egy hete adott hírt a Csongrád megyei határrendészeti szervek bravúros akciójáról, amikor – hála a stabil hőkamerák rendszerének – Röszkénél sikerült feltartóztatniuk („elfogniuk”) tizenkét 5 és 15 év közötti afgán gyereket. Határsértők ők, akik illegálisan lépték át a magyar gyepűt. Mi pedig önképünk szerint befogadó nemzet vagyunk, ahol gyenge és ártatlan üldözött bízvást oltalomra lel.

A hatóságnak különösen a hétvégi hírszegény időszakban szokása hírt adni ilyesféle ügyekről. A rendőrség kommunikátorai akár büszkék is lehetnek magukra, hogy a sajtó változtatás nélkül adja tovább közleményeiket. A média már kevésbé lehet elégedett önmagával, mert a migránsokról szóló híreiben alapvető feladatait nem látja el: nem ellenőrzi a hatóság működését, illetve nem tájékoztatja sokoldalúan és ellenőrzött tényszerűséggel a közönséget.

Emberek kék fényben

A Magyar Helsinki Bizottság tavaly megvizsgálta, hogyan szerepelnek a külföldiek a híradásokban. A 2011 januárja és augusztusa közti netes megjelenések kerültek a mintába. Ezek szerint a hazai sajtó az ide érkezőkkel leggyakrabban rendészeti hírként foglalkozik, a migránsokat és a menekülteket szinte bűnözőként, nemzetbiztonsági veszélyként bemutatva. A gyakran szívszorító személyes történetek, a migránsok „emberi oldala” vagy a beilleszkedés sikerei és nehézségei ugyanakkor egyáltalán nem jelennek meg a tudósításokban.

Menekülttábor Kabulban

Az tapasztaltuk, hogy bizonyos témák állandóan terítéken vannak, minden hónapban aktuálisak, például hogy pontosan hol, hány és milyen nemzetiségű illegálisan az országban tartózkodó külföldit fogtak el a rendőrök, továbbá miféle embercsempész hálózatot számoltak fel. Annak is hírértéke van, hogy milyen új embercsempész-útvonalakat fedeztek fel, és az illegális migránsok milyen módszereket használnak a határátlépésnél. Az esetek nagy többségében a szerkesztőségek a Magyar Távirati Iroda cikkeit veszik át, amelyek viszont szinte minden esetben rendőrségi közlemények szó szerinti átemelései.

A mintában több olyan írás is volt, ami a bevándorlás-ellenességet erősítette. Alig néhány részletezte viszont a migránsok érdekében tett lépéseket, intézkedéseket, ahogyan a migráció kényszerítő vagy ésszerű okaival sem nagyon foglalkoztak a szerzők. Elenyésző volt azon cikkek száma, amelyekben maguk a külföldiek szólaltak meg vagy személyes eseteket, életutakat mutattak volna be. Elvétve találkoztunk az itt élő külföldiek kultúrájáról és életéről szóló emberközeli riportokkal.

A Röszkénél összeszedett afgán gyerekekre valamennyire felfigyelt a média, mondván, ritkán fordul elő, hogy gyerekek ekkora csoportban „nagykorú felügyelete nélkül” próbáljanak belépni az országba. De az embercsempész bandák praktikáinak és a magyar hatóságok nehézségeinek ismertetésén túl most sem terjedt a hazai sajtó figyelme.

Átokföldje

Valójában Afganisztánban született gyerekek, fiatalok tömegei keringenek Európa-szerte, akiket minden vagyonukat pénzzé tevő családjuk vagy falujuk azzal indított útnak: próbáljanak valahol Európában megkapaszkodni, hogy felnőve majd segíthessék az otthon maradottakat vagy a később útra kelőket. Az ő helyzetük is rettentően nehéz, de különösen komisz azoké a gyerekeké, akik emberkereskedők markába kerülnek. (Remélhetőleg, ők vannak azért kevesebben.)

Guberáló afgán gyerekek

De honnan menekülnek ezek a gyerekek? Miért is szakadnak szét a családok? Szokás mondani, hogy Afganisztánban nem élnek afgánok, afgán akkor lesz valaki, ha elhagyja szülőföldjét, addig pastu, tadzsik, hazara, üzbég vagy valami kisebb népcsoporthoz tartozó. Az etnikailag, nyelvileg sokszínű, véres konfliktusokkal családi szintig terhelt 27-30 milliós népesség csaknem fele 15 év alatti. Az ország 2001 óta háborúban áll, de előtte se volt békés. A mostani gyerekek szülei a mudzsahedek és a szovjetbarát Nadzsibullah-rezsim polgárháborúja idején születhettek, és a szovjetek kivonulása után sem jött el a béke. Az évtizedek óta tartó öldöklés során néhány évre a muzulmán fanatikusok, a tálibok is átvették az uralmat.

Így nincs mit csodálkozni azon, hogy a Föld 187 országát mérő fejlettségi indexét (HDR) összesítő rangsorban Afganisztán a 172. helyen állt tavaly, vagyis a világ 16. legrosszabb helyének tekinthető, ennél cudarabb állapotokat csak fekete-afrikai országokban találunk. Miközben a csecsemőhalandóságot a fejlett világban évtizedek óta ezrelékekben mérik (nálunk manapság öt ezrelék körül alakul), addig Afganisztánban 15 százalékos, azaz négyszerese a világátlagnak, és minden hetedik gyerek elpusztul, mielőtt megérné az 1 éves kort. 11 szülésenként egy anya belehal a vajúdásba. A lakosság fele nem jut egészséges ivóvízhez. Hárommillió ember több éve folyamatosan éhezik. Milliók élnek szülőföldjüktől elüldözve határokon túl lévő menekülttáborokban, legtöbben Pakisztánban, Iránban.

Zia testvérei

Az UNICEF elhanyagolt, kizsákmányolt és bántalmazott gyerekek millióiról számol be. Ötmillió iskoláskorú nem jár iskolába, a túlnyomó többségük lány. Egyedül 2010 első négy hónapjában 106 fegyveres támadás ért oktatási intézményeket. Nemzetközi szervezetek csak azon vitatkozhatnak, hogy Kabulban például a mindennapos erőszak veszélyesebb-e a gyerekekre vagy az egészséges ivóvíz és a szennyvízelvezetés hiánya, az ezekből következő betegségek, ragályok, esetleg az éhezés. Az iszonyatot senki nem vitatja.

Zia, a Magyar Helsinki Bizottság filmje.

Az afgán gyerekek az egzisztenciális félelmet anyatejjel szívják magukba. Zia számára – aki 16 évesen került Magyarországra, s ha a Helsinki Bizottság nem áll mellé, visszaküldték volna – a legnagyobb különbséget a személyes szabadság és biztonság jelenti: „A szabadság. Nagyon más itt. Ott félsz, a saját országodban, ha mész, akkor is félsz. Itt nem félsz” – mondja a már 18 éves fiú, aki iskolába jár és jól beilleszkedett magyar környezetébe.

A tíz napja Magyarországra menekült 12 afgán gyerek ügye nem lesz a Ziájéhoz hasonló sikertörténet, legalábbis nem minálunk.

Nem hiányoznak

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint tavaly 61 kísérő nélküli kiskorú vagy kísérőjétől elszakított gyerek kért menedéket Magyarországtól. A Helsinki Bizottság tapasztalatai szerint azonban sokkal többen lehettek olyanok, akiknek erre szükségük lett volna. Idén legalább kétszázan érkezhettek Afganisztánból, de sok sorstársuk volt Algériából, Marokkóból, Szomáliából vagy Pakisztánból is.  Jellemző, hogy a 12 most „horogra akadt” gyerek közül a hatóság szerint senki nem kért menedéket. Igen életszerű elvárás ez egy ötéves, szüleitől elszakított afgán kisgyerektől.

Kiskorúak esetén kirendelt ügygondnokok járnak el – jelen esetben szegedi ügyvédek voltak azok, akik szó nélkül hagyták, hogy illegális határsértőknek és ne menedékkérőknek tekintsék a gyerekeket. A kiskorúak idegenrendészeti őrizetét törvény tiltja, ezért a fiatal menekülőket többnyire gyermekotthonokba rakják magyar gyerekek közé, ahol senki nem érti a nyelvüket. Így nem csak a rendőrök, hanem a gyermekvédelmi rendszer hátán is púpnak számítanak, és mindenki igyekszik minél hamarabb megszabadulni tőlük. Ami rendszerint meg is történik, mert az embercsempészek vagy rokonaik (és remélhetően nem pedig emberkereskedők) suttyomban továbbviszik őket, olykor a nagyobbak maguk lépnek le – hiszen szerencsére mégse börtönbe kerülnek.

Jelen esetben a 12-ből nyolcan kerültek gyermekotthonba, négyen pedig felnőttek közé (!) a balassagyarmati közösségi szállásra. Úgy tudni, nem az történt velük, mint szokás, hogy azonnal döntöttek volna a szerbiai kiutasításukról. Viszont a többi már szokványos: a rendőrök szerint napokon belül mind a 12-en eltűntek a hatóságok szeme elől.

Legalább az embercsempészek teszik a dolgukat – mondhatnánk cinikusan. Csakhogy cinizmusból így is jut elég a hozzánk érkező afgán gyerekeknek.

Zádori Zsolt